Mit aggódsz a szellemi épségekért,
soraidat lesznek, kik kigúnyolják,
kétértelmű folytonosság félreért,
inger idegek-harca, gondolat holtág.
Zsákutcádba hiába, nem tér be senki,
a példa és ránctalan rím-perce ott áll,
ahogy vartalanul életed hegeszti,
kötése szóból kohó, soha nem rozsdáll!
Ha nem ravatali hangulat tör felőled,
adakozhatsz belőle másnak is párat,
hogy tükröződjön színed fában, kőben,
bár soha ne érne nemzedéket bánat.
Akkor sem lehetsz nagyon elégedett,
mikor a felvégi agóniád sem fáradt,
mindenhez képest a több lesz kevesebb,
így testből, lélekből jó hiába áradt.
Születhet percenként egy csupasz vers,
lüktethet szívedből a tiszta vérben,
munkálkodhatsz akkor is, ha heversz,
vagy repülhetsz egy nagy lírai térben,
gondolatokba rágódva tudod írni,
felejtve mindent, valóságtól térten,
talán nem lesz olyan, aki megsínyli,
jóságod lehet kemény, ehhez mérten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése