Holt megállók

Évekig nem vettem észre a sötétet,
a haszontalant és menni képtelent,
Nem éreztem az epét, amit lapáttal
toltam az évek kopott szerszámaival.

Epémet veszítettem, az epést csak kissé,
a megszólalást és felolvasás fura ízét,
Nem tudtam uraskodni, nem vágytam,
család megtűrt, míg kritikát nem hánytam.

Sötétből született a fájdalom bátran,
a félelemtől nem félve arányban,
Nem hallottam az intő zajokat, mik jöttek,
s holt megállókban záró szelek nyögtek.