Szószéki magasban

Hármas csapás,
mikor kivégzésre küldjük a szót
karaktereket gyilkoló gépezet
a módszeres zajjal zsaroló,
hiszek egy... tégy esküt és a váltó
benned vérré válva mérgez
szavak nélküli alattvalókká.
Levágott kezünkbe fegyvert ad
a mocsok, mit Európa gondol
zárszókat felakasztó fakó tünemény
valója sejlik a Nap alatt
és bátorságodé csak a bitó...

Romlott, lejárt szavatosságunk
kelés a gondolatok árnyán,
amit ránk varr a művész
mint pecsétet, jude csillag
szabadságunk korláttalan,
de csak határokon átívelő alany
az il-demokratív pátosza fed
mint tetőt a porrá váló cserép.
Mi csak ázunk odabent rongyá,
hogy keveseknek biztos legyen jövő,
nincs kontroll és igazság,
csak kornyikáló diktátor csecsemő.

Rákkeltő szavakkal,
megillet a múltba vesző jövőkép,
a daganat testen kívüli ábra,
hősként hajigál mottót Dunába,
címereink hazugsága, a himnusz
sorainak múlhatatlan jóslata
vesztes oldalra röpít a gőg
a hatalom ragaszkodása.
Megosztó hely osztott fránya
igaztalan perek maradisága
papokra testált bosszú, a bosszú
mása virít a szószéki magasban.