A történelem

Az ablakból jövő fura fény
pornak minden tejútja,
még messze a szülő szakadék
hol ragad össze sár kútja.

Levegőt csiklandoz az ajtó,
a teret is jól nevetteti
belép rajta egy bolygó,
s hátát épp a napnak veti.

A horizont mintha beszélne,
fülembe nem jut el a szó,
markom közepén is elférne,
a kapott jog, az is oldalsó.

A történelem már csak portré,
maszatos, s nem egy Munkácsy,
mintha mindenki másként értené,
igaz marad, a megmondó bácsi.

Jövőm homlokomra teszi kezét,
mintha csak az anyám volna,
láztalan lázban égni nehéz,
esélytelen gyógyír a holnap.