Hazaértem.
Nem látok ki az ablakon,
csak a hó beszél vissza,
konyhában a teafilter bordáit
pislákoló gyertyafény zavarja,
ablakpárkány a napfényre emlékszik,
könnyeit a hóesésre foghatom,
vékony krétavonalak a fák ágai,
ahogy természet festi újra őket.
Itthon vagyok.
a teavíz hangosan kiabál
mintha csak oktatna a gőze,
de összerándul a méztől, citromtól
elnémul, mint a néma zongora...
a tél karját felhúzza, erősen világít,
mint afrikai bennszülött tenyere,
beszél hozzám, azt mondja
a szív szenvedése sztrájkol,
odakint vékony csikorgása
figyelmeztet a múlandóságra,
bent a zongora tetején, kopott váza
a képet elemzi a falon,
kétértelműségéből semmit sem ért,
ma először, hogy havazott.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése