Zakopane

A kék égre tükröződnek a hegyek,
párkányon füstölög elnagyolt halál,
madarak erre csak ritkán repülnek,
havas csúcsok alatt lapul lopott agát.

Falakban nyöszörögnek a fák,
tetők súlyát a havazás adja,
téglák helyett is gólem gerendák,
mi a kacagást melegen tartja.

Kacskás köveken visz a gondolat,
mindez a kilátóból semmi,
didergő utas, az érméjét adja
forró sörért, még alkudni sem bír.

Felhő felett csúcsok a magasba
törtettek egykor régen,
már jó-ideje egyik sem folytatja,
megalkudott ott az égen.

Hotelben egyszerű minden,
hiába más a csap, más az ágy,
az otthon itt van velem,
semmin sem változik varázs.